fokep
paprika1
Platán (1)

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft.

Egyre nagyobb a verseny az egyes települések között, az élbolyba kerüléshez vagy az abban  maradáshoz. Éppen ezért Kalocsa Város Önkormányzatának is összehangolt, rugalmas, gazdaságosan működő, kiváló szakemberek által irányított társaságra van szüksége. Olyan nonprofit cégre, amely mentes a bürokráciától, a hivatali kötöttségektől, mely azonnal tud reagálni a gazdasági és a jogi környezet változásaira.

Ezen kihívásokra való megfelelés érdekében, Kalocsa Város Önkormányzata 2020. december 1-vel megalapította a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft-t.

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft. létrejöttének alapvető célja, hogy városunk : a Paks 2 építése, a Kalocsa – Paks Duna-híd megépülése, a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség kínálta lehetőségeket maximálisan kihasználja. Továbbá a volt Foktői úti laktanya területén kialakításra kerülő új városrészt minél hatékonyabban tudja integrálni a város életébe. Elkötelezettek vagyunk a városi szolgáltatások színvonalának javításában, a Smart program elindításában, a turizmusfejlesztésben, a város ismertségét növelő városmarketing és fesztiválszervezési feladatoknak a kor követelményeihez igazításában, magas szintű megvalósításában.

Megtisztelő számomra, hogy ennek a társaságnak a felállítására és vezetésére Kalocsa város Önkormányzata és Polgármestere engem kért fel, mely feladatokat magam és kollégáim a legjobb tudásunk szerint és Kalocsa város érdekében végezzük.

Zsikó Zoltán
ügyvezető igazgató